Today is csütörtök, 19th szeptember 2019

Posts Tagged ‘táplálás’

Csúcsra járatva

Néhány hónappal ezelőtt a Safimpex Kft-től és a Quebec sro-tól érkezett felkérés felénk sportkutyáknak szánt táplálék-kiegészítők kifejlesztésével és tesztelésével kapcsolatban. Gazdasági háziállatoknak már nagy sikerrel gyártottak egészségmegőrző, természetes táplálékkiegészítőket.

Az elképzelés szerint olyan termékek létrehozása volt, melyek részben hiánypótlóak (hasonló jellegű kiegészítők Magyarországon még egyáltalán nem kaphatóak), vagy összetételük okán jóval hatékonyabbak a jelenleg elérhető árucikkeknél. Fontos kritérium volt lehetőség szerint a természetes alapanyagok felhasználása, a praktikus kiszerelésnek (tabletta vagy por) köszönhető egyszerű adagolhatóság és természetesen az is, hogy a termékek ne sértsék a különböző kutyás sportok szabályzatainak doppingra vonatkozó rendelkezéseit (vagyis ne minősüljenek doppingnak).

Q-Pack

Büszkén mutatjuk be az együttműködés eredményét, a Q-termékcsaládot, mely 4 tagból áll:

Q-Flex tabletta: bármely aktív sport- vagy munkakutya esetében fontos, hogy az átlagosnál jobban terhelt ízületek egészségét megőrizzük, vagy (sérülés esetén) minél hamarabb visszanyerjük azt. Bár a piacon többféle ízületvédő is kapható, de ezek jellemzően csupán egy-egy hatóanyagot tartalmaznak: vagy zöldkagyló-kivonatot, vagy cápaporcot, stb. A Quebec Q-Flex azonban az összes jelentősebb hatóanyagot tartalmazza. Miért fontos ez? Mert az egyes hatóanyagok az ízület különböző részeinek egészségét, épségét segítenek fenntartani. Más ideális az ízületi tok védelmére, megint más magának az ízületnek az épen tartására. Kiszerelések: 90 db-os (6.500 Ft: 72,22 Ft/db), 200 db-os (12.899 Ft, 64,495 Ft/db). Adagolás: 10 testtömeg-kg-onként 1 tabletta naponta.

Iron-Q tabletta: nevéből is kitalálhatóan a szervezet vasszintjének megfelelő szinten tartására szolgál. Miért fontos ez? A “vérszegénység” tünetei közismertek emberek esetében: sápadt, beteges, gyenge. Ezek mind a vashiány következményei, és kutyáknál sem fog kiemelkedő teljesítményt nyújtani az az eb, amelynek az ideálisnál kevesebb vas van a szervezetében. A vérben található hemoglobin szintén vasat tartalmaz, fontos szerepe van az oxigén szállításában. Aki komolyabban foglalkozik a sporttal, annak nem újdonság az, hogy az izmok aktív munkájában milyen fontos az oxigénnel való ellátottság. A vasat sem az ember, sem a kutya szervezet nem képes előállítani, a táplálékkal kell megfelelő mennyiséget bevinnünk – és az sem mindegy, hogy milyen jól felszívódó formában tesszük ezt. A vaspótlás legalább két hetes folyamatos kúrát jelentsen az optimális hatás elérése érdekében! Kiszerelés: 90 db-os (4.600 Ft, 51,11 Ft/db).

Q-Force granulátum: roboráló hatású szer, mely a megerőltető edzés vagy verseny, vadászat, stb. után felgyorsítja a kutya regenerálódását. Segít megakadályozni az izmok elsavasodását (izomláz, izomleépülés), pótolja a megerőltető aktivitás alatt a szervezetből kiürült fontos ásványi anyagokat, elektrolitokat. Adagolása: 5 gramm / 30 testtömeg-kg. Kiszerelés: apróra morzsolt granulátum, 250 grammos kiszerelésben (3.500 Ft, 14,00 Ft/g).

Q-Speed granulátum: ez az egyedülálló termék olyan illóolajok keveréke, melyek légzést könnyítő hatásúak. Maximalizálja az oxigénfelvételt, ezáltal segít az izmok optimális oxigénellátottságának elérésében. Alkalmazható meghűléses betegségek kiegészítő kezelésére is. Nem csak kutyáknál, de (más formátumban és kiszerelésben) postagalamboknál, versenylovaknál is sikerrel alkalmazzák! Adagolása: 5 gramm / 30 testtömeg-kg. Intenzív illatú, apróra morzsolt granulátum, 250 grammos kiszerelésben (4.600 Ft, 18,40 Ft/g).

Q-Pack szett: a fenti négy termékből 1-1 db, 30%-os plusz töltősúllyal (117 db a 90 db-os tabletták helyett, illetve 325 gramm a 250 grammos porok helyett). Ár: 18.699 Ft.

Honey és Dirty

Honey (hátul) és Dirty (elöl, dísztakaróban) a Holdfény Derby után

Saját tapasztalataink – tesztidőszak: magyar és angol agaraink vannak, melyekkel (a kölyköket és a nyugdíjasokat kivéve) aktívan versenyzünk. Az agárpályán elért eredmény elég objektíven tükrözi vissza a felkészülés eredményességét, hiszen nem pontozóbírók, hanem egy egyáltalán nem részrehajló videókamera – számítógép páros által megállapított, századmásodpercre pontos időeredmény üzeni: jó úton járunk-e vagy nem. Magyarországon tavasztól őszig vannak agárversenyek, a tél a pihenés időszaka. Ezért minden tavasszal általában kicsit rosszabb kondícióból, rosszabb időeredményekkel kezdünk neki a szezonnak, mint ahogy azt előző ősszel befejeztük. Agaraink az év során fokozatosan javulnak, és őszre szokták elérni a legjobb formájukat.

2015 a Q-Packnak köszönhetően más volt!

Idén nyáron kezdtünk bele a Q-termékek tesztelésébe. Ízületvédőt, elektrolitokat és hellyel-közzel külföldről behozott vaspótlót is alkalmaztunk már korábban is. A légzéskönnyítő teljesen egyedi fejlesztés, ehhez hasonlóról még csak nem is hallottunk eddig. Júniusban egy hónapos Q-kúrát tartottunk négy versenyagarunknál.

Eredmények: Random (3,5 éves angol agár kan): tavaly őszi legjobb idejét idén megfutja már júliusban (a korábbi ősz végi csúcsforma helyett).

Dirty (4,5 éves angol agár szuka): kiemelkedő formában megnyeri a Holdfény Derby szuka futamát.

Honey (4 éves angol agár szuka): ez a harmadik versenyévada – és idén élete legjobb idejét futja edzésen: gyorsabbat, mint amit fiatalon, 2 vagy 3 éves korában produkált!

Penge (3,5 éves angol agár kan): nagyon gyors, de sajnos elég sérülékeny versenyzőnk. Idén nyáron és ősszel azonban a korábban könnyen összeszedett sérülések, melyek gyakran akadályozták meg gyorsasága kiteljesedésében, láthatóan kevésbé zavarták: megnyerte a Holdfény Derby kan futamát, szeptemberben a németországi Európa-bajnokságon a legeredményesebb magyar tulajdonú angol agár, EB-döntős, ahová a nap harmadik legjobb idejével jut, majd októberben a sachsenheimi Dukatenrennen győztese, az év leggyorsabb idejét futja Rábapatonán és Sachsenheimban.

Minket ezek az eredmények maximálisan meggyőztek arról, hogy a Q-Pack nyújtotta előnyökről nem mondhatunk le a minél jobb eredmények érdekében! Ez a termékcsalád nem “csodaszer”, amely bármely kutyából minden további edzés nélkül bajnokot csinál, hanem táplálék-kiegészítők olyan négyesfogata, mely segít kihozni a maximumot az adott kutya képességeiből.

Penge

Penge kék 2-es takaróban, úton a sachsenheimi győzelem felé

Várjuk Önt a www.acanashop.hu webáruházban!

Please follow and like us:


A legjobb bárányos kutyatápok

Egyre több kutyatulajdonos keres – sokszor állatorvosi tanácsra – “bárányos tápot” kedvencének, mert a megszokott, csirkehúsos táp miatt a kutyán bőr- és/vagy szőrproblémák, esetleg emésztési zavarok jelentkeztek. A kutyatápot gyártók pedig természetesen igyekeznek kielégíteni a gazdik igényeit és szinte minden márka piacra dobott már bárányhúsos szárazeledelt, melyek a legtöbb esetben “Lamb” vagy “Lamb & Rice” (“Bárány” illetve “Bárány és Rizs”) megjelöléssel kerülnek forgalomba, megkönnyítve a vásárló dolgát, amikor “valami nem-csirkés” után kutat a boltban, és általában nem fordít gondot arra, hogy a zsákon feltüntetett összetevőket elemzgesse, vagy számológéppel nem csak kg-onkénti árat, de napi etetési költséget is számoljon.

Pedig sok bárányos táp valóban csupán bárányos, azaz bárányhúson kívül bőven tartalmaz más fehérjeforrást is, sokszor pont csirkét vagy pulykát, amit a gazdi szeretne kiiktatni a kutya étrendjéből. És azt sem lenne szabad elfelejteni: lehet, hogy többet fizetünk az egyik fajta tápért, mint a másikért, de nem mindegy, hogy 185 grammot vagy 340-et kell naponta az ebnek adnunk ahhoz, hogy fenntartsa jó kondícióját – így gyakran az olcsóbb táp lesz a drágább!

Éppen ezért, egy összehasonlítást végeztünk az Acanashopban jelenleg kapható, nagy kiszerelésű (min. 12 kg) bárányos kutyatápok között, ahol számba vettük az ár és egy 20 kg testtömegű, átlagos aktivitású kutyának javasolt napi adag alapján a napi etetési költséget, valamint megvizsgáltuk, melyik bárányos táp mennyire csirkés. 🙂

Bárányos kutyatápok

Az összehasonlítás eredménye Excel táblázat formájában letölthető itt: Bárányos tápok 2013.

A táblázatban fentről lefelé haladva a sorrendet a napi etetési költség alapján határoztuk meg, az olcsóbbtól a drágább felé haladva. Feltüntettük ezen kívül, hogy

  • mennyi bárányhúst tartalmaz az adott eledel, és az szárított vagy friss formában került-e a tápba (a friss hús kb. 80%-a víz, míg a szárított, dehidratált bárány, illetve a bárányhúsliszt nedvességtartalma minimális, így “töményebb” fehérjeforrás),
  • mennyi rizst tartalmaz az eledel
  • van-e benne kukorica, mely valójában csak a gyenge minőségű egyéb fehérjeforrások adta alacsony nyersfehérje-tartalom megnövelésére, valamint a tápgyártás technológiájának megfelelő állag elérésére szolgál (nem véletlen, hogy a konzervekben nincsen kukorica…),
  • tartalmaz-e az eledel egyéb fehérjeforrásokat, és ha igen, melyek azok (csak az Acana Lamb nem tartalmaz más fehérjét, míg a többi vizsgált táp egy részében állati (hal, tojás), más részében szárnyas, illetve gabonasikér található – ez utóbbi ugyanazon okok miatt, mint a kukorica),
  • mekkora a nyersfehérje- és nyerszsírtartalma.

Előnyben részesítettük a minél kevesebb forrásból származó fehérjét, és minél kevesebb “tömítőanyag” gabonákat tartalmazó eledeleket, és ez alapján az alábbi minősítéseket osztottuk ki:

Táp Minősítés Ft/nap
Ecopet Lamb & Rice 151,97 Ft
Select Lamb and Rice ezüst 179,04 Ft
Happy Dog Natur-Croq Lamm & Rice 181,66 Ft
Best Breeder Adult Large Lamb & Rice bronz 185,26 Ft
Acana Lamb & Apple arany 198,88 Ft
Cibau Lamb & Rice ezüst 211,19 Ft
Eukanuba Adult Large Rich in Lamb & Rice 251,03 Ft
Eukanuba Adult Small Rich in Lamb & Rice 257,34 Ft
Happy Dog Supreme Sensible Neuseeland bronz 288,96 Ft
Puffins Adult Lamb & Rice 351,00 Ft
Pro Plan Light Digestion Bárány + Rizs 383,71 Ft
Taste of the Wild Sierra Mountain arany 417,60 Ft
Natural & Delicious Adult Lamb arany 518,22 Ft

A minősítés nélkül maradt tápok jócskán rejtegetnek szárnyasokat is magukban, így még a bronzéremről is lemaradtak. Az részletes eredmények Excel táblázat formájában itt találhatóak: Bárányos tápok 2013.

Please follow and like us:


Csirke-e a kutya és a macska?

Ezzel a kissé hatásvadász címmel küldtünk ki hírlevelet még áprilisban. Mivel a téma mindig aktuális, most itt, az Acanashop Blogban is közzétesszük az írást.

Bármilyen étrend, tehát a szárazeledelek minőségét is a bennük található három,  energiát biztosító tápanyag: a fehérje, a zsír és a szénhidrát mennyisége, aránya és minősége határozza meg. A szénhidrátok csak energiát biztosítanak, semmi mást, ezért nevezik üres kalóriának, de a kutya és a macska a zsírokat egyrészt sokkal jobban tudja energiaként hasznosítani és a fehérjéből is tud energiát nyerni, másrészt a zsírok és a fehérjék nem csupán energiaforrásként szolgálnak, hanem más szempontból is fontosak (pl.: szőr, bőr, hormonok, immunrendszer, idegrendszer, látás).

Milyen fehérje? A kutya- és macskatápok gyártása során kötelező figyelembe venni a minimumként megadott fehérje- és zsírmennyiséget, valamint a maximalizált rost- és hamutartalmat. A kukoricából kivonható fehérje(kukoricasikér) rendkívül kedvelt a tápok fehérjetartalmának növelésére, mert húsokhoz képest nagyon olcsó és alig van hamutartalma. (Macskáknál közismert tény, de kutyáknál is igaz, hogy a túl magas hamutartalom húgyúti- és vesebetegségekhez vezethet.) Ugyanez az előírt minimális fehérje- és maximális hamutartalom elérhető úgy is, hogy jó minőségű húsalapanyagot használnak fel a száraztáp gyártása során. Tehát ha jó minőségű húsalapanyagot használnának, akkor nem lenne szükség a kukoricára.

Please follow and like us:


Top